A szöveg alapján találd ki, vajon melyik állatra gondoltunk. Írd be a helyes választ az üres mezőbe!

Csak egy megoldás lehetséges. Ha tudod a választ, de mégis azt látod, hogy a válaszod nem helyes, akkor próbáld meg másképp írni az állat nevét. Ha viszont így sem sikerült, valószínűleg nem a helyes megoldást írtad be.


Én egy kisebb testalkatú emlősállat vagyok. Fürgén mozgok, ízületeim hajlékonyak és erős izmaim segítségével jól ugrom akár kerítésekre is. A reflexeim is nagyon jók. Fajtáim között találhatók házi és vadállatok is. Olykor vadászom egérre, patkányra, madárra és egyéb kis állatokra. Nagyon szeretek lustálkodni, naponta akár 10 órát is képes vagyok alvással tölteni. Imádom a napsütést, gyakorta alszom napos helyeken. Sokszor töltöm az időmet tisztálkodással. A nyelvemmel és a nyálammal tartom tisztán a bundámat. Több, mint százféle hangjel és testbeszéd segítségével kommunikálok, mint például a fújás, morgás, nyávogás vagy bújás. Ha elégedett vagyok, boldogan dorombolok.

Tudod már, hogy ki vagyok?

  • macska

Én egy ízeltlábú rovar vagyok. Magyarországon is megélek, a legelők, a rétek, és más száraz élőhelyek állatkája vagyok. Leginkább éjszaka vagyok aktív. Növényekkel táplálkozom, de olykor kisebb rovarokat is fogyasztok. mindössze 2-2,5 centiméter hosszú a testalkatom. Színem fényes fekete, fejem pedig sisakszerű. Csápjaim hosszúak és véknyak.  A hátsó lábaim izomzata erős, mert ásáskor és ugráskor támasztékul szolgálnak. Hallószerveim az elülső lábszáraimon vannak. Különleges tulajdonságom, hogy ciripelni is tudok, amely hangot a szárnyaim összedörzsölésével végzek. Hangos "zenémet" májustól, június végéig hallatom.

Tudod már, hogy ki vagyok?

  • tücsök

Én egy hüllő vagyok, azon belül is a gyíkok alrendjébe tartozom. A testem és a farkam hossza is kb.: 20 -30 centiméter hosszú. Fejem hátsó részén egy félkör alakú taréj található. Szemeim egymástól függetlenül is tudnak mozogni. Nyelvem vége ragadós és kb.: 20 cm hosszú. Leginkább rovarokat, csigákat és pókokat eszek. Magányosan élek, nappal aktív vagyok és fákon, bokrokon élek. Általában zöld vagy barna színű vagyok, de képes vagyok a színemet is változtatni. Én vagyok a rejtőzködés mestere. Olykor mozdulatlanul pihenek, kezemmel és lábammal kapaszkodok és hosszú farkamat is az ág köré tekerem.

Tudod már, hogy ki vagyok?

  • kaméleon

Én a rákok osztályába tartozom. Óceánokban és tengerekben élek, nagyjából 25 méter mélységben, a sziklás tengerfenéken üregekben és sziklahasadékokban. Testhosszam 50 centiméteresre is megnőhet. Testem 19 szelvényből áll és mindegyiket a páncélom egy része borítja. Öt pár ízelt végtagom van, melyekből négyet járásra használok. Az erős mellső párral (ollóval) fogom el a zsákmányomat és ezzel darabolom fel. A második és harmadik járólábamon csak apró ollók vannak. A páncélomon, a lábamon és a csápomon számos szőrszerű érzékelő van. Potrohám végén faroklegyező helyezkedik el. Ha az egyik végtagomat elvesztem, a hiányzó végtagom idővel visszanő.  Fogyasztok elhullott rákokat, kagylókat, csigákat és halakat is. Az emberek halásznak engem , mert a húsom finom és drága. Ha pedig megfőznek, olykor élve tesznek a forró vízbe, ekkor színem szép vöröses lesz.

Tudod már, hogy ki vagyok?

  • homár

Én egy rágcsáló vagyok, ezen belül is az egérfélék családjába tartozom. Rokonaim között megtalálhatóak vándor és házi fajok is. A világ minden pontján megélek. A nagy világvárosokban annyira elterjedtünk, hogy irtásunkat törvény rendeli el. Házi fajaim papírból és gyapjúdarabokból összetákolt "fészekben" élnek, leginkább a tetőgerendák között, a falon vagy földön lévő üregekben. A vándor fajaim csatornákban, pincékben, istállókban és ólakban szeretek tanyázni. A szennyvízcsatornák vizeiben kitűnően úszok , akár 72 órán át. Rendszerint 20-60 fős csoportokban élünk. Testhosszunk átlagosan 15- 26 centiméter. Testünket kevés szürkésfekete vagy szürkésbarna szőrzet borítja. Farkincám hátrafelé elvékonyodik. Pici lábaim, füleim és orrom van. Mindenevő vagyok, de inkább magvakat, növényi terményeket eszem, de olykor bogarakat és rovarokat is. Az emberek nem igazán szeretnek,mert mindent megrágcsálok, károkat okozok az élelmiszerkészletekben és betegségeket terjesztek.

Tudod már, hogy ki vagyok?

  • patkány

  Én az emlősök osztályába tartozom. Éjszakai állat vagyok és repülni is tudok. Mivel bőrszárnyam van, így a röpülésem különbözik a madarakétól. A földön nehezebben mozgok. A látásom igen gyenge, ultrahang segítségével tájékozódom úgy, hogy a kibocsátott ultrahang az elém kerülő állatokról vagy tárgyakról visszaverődik, és ezt érzékelem. Napközben fejjel lefelé lógok barlangokban, faodvakban. A fogaim tűhegyesek. Magyarországon valamennyi családtagom védett.

Tudod már, hogy ki vagyok?

  • denevér

 Én egy emlős állat vagyok. Közép- és Dél - Amerika erdeiben élek. Levelekkel táplálkozom és sokat alszom, akár napi 9-10 órát is. A fán élek, a földön ritkán járok. A fejem a testemhez képest kicsi. Testtartásom igen jellegzetes, fejjel lefelé mászkálok az ágakon. A lábujjaim össze vannak nőve a bőröm alatt, a karmaim görbék és hátrahajlanak, ami igen nagy segítség a fákon való lógásban. 

Ha valaki nagyon lassan mozog, velem szokták azonosítani: "Olyan lassú vagy, mint egy......"

Tudod már, hogy ki vagyok?

  • lajhár

Én a fejlábúak osztályába tartozom. Leginkább a meleg tengerek vizeiben szeretek élni. Nekem három szívem van. Csontjaim nincsenek, így kisebb nyílásokba is bepréselem magam. A bőröm gyorsan változtatja a színét, ezért könnyedén alkalmazkodom a környezetemhez. Testredőimben tintazacskó rejtőzik, amit az ellenségeim megzavarására használok. Kedvenc ételem a rák és a kagyló. Nekem nem csak szívből jutott sok, hanem karokból is, hiszen összesen nyolc karom van. amely segítségemre lehet, ha úszok, harcolok, mászok vagy lakhelyet építek.

Tudod már, hogy ki vagyok?

  • polip

Én egy ízeltlábú állat vagyok és leginkább a trópusokon találkozhatsz velem. Legnagyobb méretű fajaim az esőerdőkben élnek és testhosszuk akár 21 centiméter is lehet. Az érzékszerveim lehetővé teszik, hogy pontosan azonosítani tudjam a kiszemelt áldozatom helyzetét és hirtelen lecsaphassak rá.  A talaj rezgéseit a lábam felső részén kialakult résszervek érzékelik, így akár egy méter távolságban lévő bogár mozgását is észlelem. Első pár lábaim ollóvá alakultak, mögöttük pedig 8 pár járólábam van. Megnyúlt potrohom végén a méregtövisben, erős mérget tárolok. Utótestem megnyúlt tövisben végződő részét, a fejem felé görbítve járkálok. A zsákmányt ollóimmal megragadom és tüskémmel megszúrom. Leginkább pókokkal, rovarokkal és apró gerincesekkel táplálkozom. Rokonaim nagy része meleg területeken él, de jól tűrjük a szélsőséges időjárást is. A legforróbb sivatagokban is vígan elélek. Legveszélyesebb fajaim a Szaharában, Arizonában és Mexikóban élnek. A 12 csillagjegy közül én vagyok az egyik.

Tudod már, hogy ki vagyok?

  • skorpió

A hüllők csoportjába tartozom. Fajtáim között található vízi és szárazföldi példány is. Szárazföldön igen lassan haladok. Tojásokkal szaporodom. A legkülönbözőbb helyeken is előfordulok, ami lehet tenger vagy sivatag is. Életem végéig növekszem, bár idős koromban ez a növekedés lelassul. Nagyon hosszú ideig is élhetek, akár 150-200 évig is. Számos mítoszban a bölcsesség szimbóluma vagyok. És miről ismer meg engem minden gyerek? A vastag páncélomról, ahová néha-néha visszahúzódom.

Tudod már, hogy ki vagyok?

  • teknős fotó

Én a ragadozók rendjének egyik családjába tartozom. Megtalálhatsz engem az eurázsiai kontinens mintegy felén, az Amerikai Egyesült Államok, Kanada és Európa hegységeiben. Testalkatom igen nagy, járásom lomha, azonban ha vadászom rendkívül gyorsan futok. Mindent megeszek, legyen szó növényről, kisebb vagy akár nagyobb állatokról. Szívesen vadászom egerekre, mormotákra és kedvenceim közé tartoznak az ízeltlábúak is, Észak- Amerikában élő rokonaim közkedvelten vadásznak lazacokra. A folyó partján és vízben állva kapkodják el a lazacokat. Rendszerint reggel és este táplálkozom, a nap többi részében fedezékbe húzódom. Télen egy nagyot szundítok odúmba bújva, melyeket száraz növényekkel bélelek ki. Habár az a hír járja, hogy téli álmot alszom, valójában néha felébredek. Mivel télen sokat pihenek, így testsúlyom is jelentősen lecsökken. A mesékben leginkább kedves kis állat vagyok, akinek a kedvenc nyalánksága a méz.

Tudod már, hogy ki vagyok?

  • medve

Én egy bogár vagyok. Európában, így Magyarországon is megélek.Igen picike vagyok kb.: 1,5 - 12 milliméter. Leginkább levéltetvekkel táplálkozom, de atkákat és pajzstetveket is fogyasztok. A telet a talaj védelmében vészelem át, fűcsomóba vagy fakéregbe bújva. A gyerekek nagyon szeretnek, mert aranyos kis bogár vagyok. Színemről ismerhetsz fel, ami általában piros alapon fekete pettyes. Igaz létezik csíkos és egyszínű családtagom is, de engem a pöttyeim tesznek igazán egyedivé.

Tudod már, hogy ki vagyok?

  • katicabogár

Én a madarak osztályába tartozom. Legtöbb családtagom erdőben él, de találkozhatsz velünk kertekben és faültetvényeken is. Vetélőujjaim és erős, a testemet alátámasztó kemény tollú farktollaim lehetővé teszik a fák törzsein való függőleges mászást. Legtöbbször a fák törzsén mászva csőrömmel bekopogtatok ide-oda, majd üreget vájok a fába, táplálék után kutatva. Rovarokat eszem, olykor fakérgek alá is betekintve vagy pudvás fákat megkopogtatva. Képes vagyok 1 másodperc alatt 20 ütést is leadni.

Tudod már, hogy ki vagyok?

  • harkály

Én egy emlős állat vagyok és a macskafélék családjába tartozom. Afrika az otthonom. Termetemet tekintve én vagyok a második legnagyobb "nagymacska". Húsevő ragadozó vagyok és falkában élek. Csapatokban vadászunk, leginkább zebrára, zsiráfra vagy kafferbivalyra. Kifejlett hím példányinkat könnyen fel lehet ismerni a sörényéről. Vadon élő családtagjaim 10-15 évig élnek, míg a fogságban tartottak elérhetik a 20 évet is. Engem úgyis emlegetnek, mint az "állatok királyát".

Tudod már, hogy ki vagyok?

  • oroszlán kép

Én egy emlős állat vagyok és a cickányalakúak osztályába tartozom. Testalkatom 15-17 centiméter hosszú, végtagjaim rövidek. Színem fekete, bársonyos szőrzetem rövid és puha. Picinyke szemeimet bundámba rejtem. Hegyes, mozgékony orrom van, ami tapogató eszközként szolgál. Hallásom kitűnő és a szaglásom is jó, ami segít a táplálékszerzésben. Széles tenyerem kifelé és hátrafelé fordul, karmaim erőteljesek. Lapát alakú kezeimmel jól ások. Ha a föld alatti járatokban a kiásott föld fölhalmozódik, a földfelszín irányába ásom tovább és ezen a kürtön keresztül a fejemmel kinyomom a földet. Mozgásom elég gyors. Téli álmot nem alszom, mert mindig mozgásban vagyok és táplálék után kutatok.

Tudod már, hogy ki vagyok?

  • vakond

A madarak osztályába tartozom és én vagyok a legnagyobb testű madárfaj. Őshazám Afrika, de telepítettek már be minket Ausztrália sivatagos vidékeire is. Más kontinenseken, telepeken is tenyésztenek. Akár 2 méter magasra is megnőhetek. Lábaim hosszúak és erősek. Én vagyok az egyetlen olyan futómadár, akinek lábán csak két ujj van. Ujjaim végén tompa karmok vannak és rúgásom igen veszélyes. Fejem és a nyakam csupasz. Mivel a szavannák és félsivatagok területein élek, így akár napokig kibírom víz nélkül. Magokkal, füvekkel és kisebb állatokkal táplálkozom. Hogy jobb táplálékra tegyek szert, néha vándorolok. Amikor futok, akár 4 métert lépdelve, a 70 km/h sebességet is elérem. Fészkemet köves, homokos területen, gyakorta bokorban építem meg, aminek az átmérője akár 3 méter is lehet. Egy fészekbe több tojó is rakhat le tojást, ilyenkor felváltva kotlunk. Egy -egy tojás tömege elérheti a 1,5 kilogrammot, ami a tyúktojás huszonötszöröse. A tojásunk héja nagyon vastag, ezért a kis fiókáknak nagy erőre van szükségük, hogy feltörjék azokat. Az emberek így emlegetnek minket: Olyan vagy, mint egy ........, homokba dugod a fejedet!

Tudod már, hogy ki vagyok?

  • strucc

Én egy emlős állat vagyok és az erszényesek osztályába tartozom. Ausztráliában élek. Testalkatomra jellemző a rövid mellső és a hosszabb hátsó végtag. Hosszú és izmos farkam van, melyre akkor támaszkodom, ha egy helyben állok. A különlegességem, hogy erszényem is van, amely otthona és menedéke kölykömnek. Ugrálva változtatom a helyemet, és akár 45-50 km/h sebességgel is képes vagyok ugra-bugrálni. Egy szökkenéssel akár 9 métert is megteszek. Lágyszárú növényeket, fűféléket, leveleket, gyümölcsöket eszem. Végezetül azt is elárulom, hogy személyem a Micimackó meséiben is szerepelt.

Tudod már, hogy ki vagyok?

  • kenguru 1

Én az emlősök osztályába tartozom. Körülbelül 15-30 centiméter hosszúságúra is megnőhetek, testem tömege 800-2000 gramm is lehet. Éjszakai életmódot folytatok. Kedvenc táplálékaim között megtalálhatóak a bogarak, a hernyók vagy a giliszták is, de olykor növényi eredetű táplálékot is fogyasztok. Ősszel beásom magam és téli álmot alszok. Kültakarómon sűrű, hegyes tüskék vannak, amelyek 2-3 centiméter hosszúak. Tüskéim évente kiesnek, hogy újabb nőhessen helyette. Bőrizomzatom fejlett, ezért ha veszélyben érzem magam, tüskés kis "gombóccá" gömbölyödöm.

Tudod már, hogy ki vagyok?

  • süni

Én egy igen picinyke rovar vagyok, de fajaimmal nagy családi közösséget alkotok. Több mint 12 ezer fajunk ismert világszerte. Telephelyeinken igen nagy rendezettség figyelhető meg. Megtalálhatsz egy lapos kő alatt vagy egy roskadó fában is. Családomnak nem elegendő egy fészek, hanem a fészek közelében mellékfészkeket építünk, ahová utak vezetnek. Az élelmet van, hogy egyedül és van, hogy csapatokban szerezzük be. Táplálékom lehet állati vagy növényi eredetű, de nagyon szeretem a cukortartalmú, édes dolgokat. Hat lábam van, melyekkel igen szorgosan munkálkodom. Repülni én nem tudok. Az emberek azt szokták mondani, hogy mi vagyunk a legerősebb állatok, mert testtömegünk, akár ötvenszeresét is képesek vagyunk felemelni és cipelni. Biztosan Te is találkoztál már velem, hiszen úton - útfélen ott vagyok.

Tudod már, hogy ki vagyok?

  • hangya1

Én egy vízi emlős állat vagyok és a tengerekben, óceánokban élek csoportokban. A csoporton belül igen jól ismerjük egymást, így összehangoltan tudunk vadászni. Halakkal táplálkozom. Igaz, hogy vízben élek, de időnként fel kell jönni levegőért a víz felszínére. Erős farokúszóm segítségével képes vagyok a vízből nagyokat ugrani.Társas lény vagyok, örömmel játszok az emberekkel is. Értelmi képességeim kiemelkedőek, könnyen tanulok. Különlegességem, hogy visszhang alapján tájékozódom. A hangom frekvenciája az ultrahang frekvenciájába esik. Fajaink között az ultrahangok sorozatával beszélgetünk egymással. Az emberek számára az ultrahang nem érzékelhető. Elegáns, áramvonalas testemmel akár 45 km/h sebességgel is tudok úszni. Családtagjaim közé tartoznak még például a kardszárnyúak, a palackorrúak vagy a közönségesek is.

Tudod már, hogy ki vagyok?

  • delfin

Én egy ragadozó életmódot folytató ízeltlábú állat vagyok. A világ minden részén megélek, kivéve a sarkvidéket. Sok fajunk létezik. Mindössze két testtájjal rendelkezem, mégpedig egy előtesttel, a fejtorral és egy utótesttel a potrohval. A fajaim nyolc lábbal rendelkeznek. Méreteinket tekintve a legkisebbek alig érik el az 1 mm-t, a legnagyobbak hossza 11-13 cm, szélessége 28-29 cm is lehet. Tapogatóim is vannak, amely a táplálék elfogyasztásában segít. Az elejtett zsákmányt megrágni nem tudom, ehelyett a préda elfolyósított belső részét kiszívom. Különleges tulajdonságom, hogy igazi "szövőmester" vagyok. Olykor spirál vagy kerek alakú hálót szövök, így ennek segítségével elfogom zsákmányaimat, de a háló védelmez engem a levegőből lecsapó ragadozóktól.

Tudod már, hogy ki vagyok?

  • pók

Én a hüllők családjába tartozom, és egy édesvízi ragadozó állat vagyok. Európa és az Antarktisz kivételével minden kontinensen megélek. Fejem erősen megnyúlt, lapos és szemeim a fejcsúcsomon helyezkednek el. Fogaim rágásra nem alkalmasak, csak az áldozat megragadására és darabokra tépésére. Farkam hossza megegyezik a testem hosszával, de oldalirányban lapított, amely evezőként működik a vízben. Kültakaróm igen erős, páncélszerű. Hátoldalamon lévő pikkelyeim színe sötétzöldes, barnás színű. A hasamon lévő pikkelyek sárgás színűek. Mindenféle állati eredetű táplálékot felfalok.  Napközben a parton napozok, inkább éjjel vadászom, de ha van lehetőségem rá, akkor nappal is zsákmányolok - például az itatóra jövő állatokra. Legnagyobb példányaink között megtalálhatóak  6- 8 méteres nagyságúak is. A krokodilmadár jó barátom, hiszen ő tisztogatja a számat és a fogaimat is.

Tudod már, hogy ki vagyok?

  • krokodil

Én egy emlős állat vagyok és a párosujjú patások osztályába tartozom. Velem Magyarország dombos és hegyvidéki területein is találkozhatsz. Az erdők közül a nyitott, táplálékban gazdag területeket kedvelem. Növényekkel táplálkozom, bokrok és fák leveleit, gombákat és erdei gyümölcsöket eszem. Nyáron leginkább magányosan vagy kisebb csapatokban, tavasztól őszig azonban nagyobb csapatokban élek. Rövid farkam van, testalkatom kecses, hosszú és vékony lábaim vannak és karcsú nyakam. A fajaim között a hímet baknak, a nőstényt sutának nevezik. A sutának a bakkal ellentétben nincs agancsa. Bundám nyáron vörösesbarna árnyalatú, azonban télen szürkésbarnára változik.

Tudod már, hogy ki vagyok?

  • őz 1