Vásárlói vélemények
" A letölthető foglalkoztatólapokat időben megkaptam. Hasznos és jól kivitelezett feladatok. Az is jó, hogy egyszerűen tudok fizetni és nem kell várnom a házhoz szállításra, mert emailben mindent megkapok. Gyors, olcsó és hasznos. Köszönjük."
( Zsuzsa, Vác )
" A Gyerek perec a gyermekeim kedvenc oldala, mert itt mindent megtalálnak, amit szeretnek. A letölthető foglalkoztatókban az tetszett meg igazán, hogy rövid időn belül és várakozás nélkül kaptam kézhez. Az ára megfelelő és szépek a foglalkoztató feladatlapok."
( Andrea, Szekszárd )
A Gyerek perec foglalkoztatólapok letölthető változatban is megjelentek. A foglalkoztatólapok segítségével a gyermekek kreativitásukat és kézügyességeiket is fejleszthetik. Színezőink a szeretet, a barátság és a vidámság jegyében készültek, olykor egy-egy kedves gondolatot is átadva. Hiszen fontosnak tartjuk, hogy ne csak egy színezőt kapjanak a gyermekek, hanem a képeken látható érzelmek és örömök is megjelenjenek a gyermekek képzeletében, így alkotva egy csodás képet.
A foglalkoztatólapokat a megvásárlás után emailben elküldjük, amit otthon ki tudsz nyomtatni és már kezdődhet is a színezés, rajzolás!
A Gyerek perec foglalkoztatólapok tartalma:
10 lap színező. A színezők témái:
- "Ahol mosoly van, ott lakik az öröm is"
- Apa a szuperhős
- Barátság
- "Igazán szeretni csak tiszta szívvel lehet"
- Szeresd a gyermeket és öleld szívedre őt
- A mosoly ragadós
- "A szeretetben az a legszebb, hogy bárkivel megoszthatod"
- "A fontos dolgok mindig elkísérnek minket, bárhová is menjünk. " stb.
2 lap vonal vezető rajz
A színes borítót a letöltés nem tartalmazza! A lapok fekete - fehérek!
Mit kell tennie, ha le szeretné tölteni a Gyerek perec foglalkoztatót?
1. lépés: A megvásárolni kívánt terméket helyezze a kosárba. A kosárba helyezés után, ha meggondolja vásárlási szándékát, lehetőség van törölni a terméket.
2. lépés: A rendelés leadása után visszaigazoló emailt küldünk Önnek, majd a díjbekérőt is elküldjük.
Utalással történő fizetés esetén:
Amennyiben átutalással szeretne fizetni, a rendelés leadása után emailben elküldjük Önnek a díjbekérőt. A díjbekérőn lévő címre kell átutalni az összeget. Amint a számlánkra megérkezett az összeg, mi elküldjük a letölthető lapokat és az eredeti számlát is.
Abban az esetben, ha egyéb terméket is rendel házhoz szállítással, kérheti a foglalkoztatólapok nyomtatott változatát, így utánvétellel vagy átutalással is fizethet. Ebben az esetben a rendelés leadásakor, az " Egyéb megjegyzések a rendelésről" rovatba írja be, hogy a letölthető feladatlapokat kinyomtatva kéri házhoz szállítással.
A lapokat minden esetben vízjel nélkül kapja meg a kedves vásárló.
Mi történik abban az esetben, ha nem érkezik meg a letölthető Gyerek perec foglalkoztató?
Abban az esetben, ha fizetés után 2-3 napon belül sem érkezik meg emailben a foglalkoztató, mindenképpen jelezze felénk telefonon vagy emailben. Ha szükséges, ismét elküldjük a foglalkoztatót.
A Gyerek perec foglalkoztatólapok, a Gyerek perec tulajdonosának jóváhagyása nélkül sem egészében, sem részleteiben nem sokszorosítható vagy közölhető semmilyen formában és értelemben, elektronikus vagy mechanikus módon, beleértve bármilyen internetes közlést, a fénymásolást, rögzítés vagy az információrögzítés bármely formáját. Azzal, hogy a Gyerek perec foglalkoztatólapok terméket megvásárolta, egyben elismerte ezen jogokat.
Minden jog fenntartva!